Beszámoló a "Chopin és a magyarok" CD bemutatóról
2019.06.21

Frédéric Chopin nagy hatással volt több magyar zeneszerzőre, méghozzá nemcsak a híres és egy ideig párizsi pályatárs Liszt Ferencre, hanem olyan, ma már alig ismert zenészekre-komponistákra is, mint Filtsch Károly, Joseffy Rafael, Heller István, Zimay László vagy Aggházy Károly. Juhász Tamás zongoraművész és Flach Antal csembalóművész új CD-jének középpontjában azok a művek állnak, amelyek Chopin stílusának ihletésére születtek (akár konkrétan utalnak egyes darabjaira), vagy az ő emlékének ajánlották őket. A Liszt Ferenc Emlékmúzeumban június 17-én megtartott bemutatón a lemez műsorából Juhász Tamás játszott válogatást, a műsorszámok előtt Flach Antal alapos kutatómunkára valló és gazdagon illusztrált felvezetésben árasztotta el érdekességekkel a közönséget (ezek a CD kísérőfüzetében is olvashatók).

A műsort megelőző beszélgetésben – a múzeum igazgatójának, Dr. Domokos Zsuzsannának kérdései nyomán – azt is megtudhattuk, hogy a két kitűnő, a Liszt Ferenc Zeneművészeti Egyetemen végzett művész évek óta aktívan foglalkozik a magyar(országi) zenetörténet kevésbé játszott szerzőinek felkutatásával és ismertetésével, és munkásságukat szűkebb hazájuk, Miskolc városa nívódíjjal jutalmazta.

Kerekasztal-beszélgetés Dr. Domokos Zsuzsanna, a Liszt Múzeum igazgatónője, Flach Antal csembalóművész és Juhász Tamás zongoraművész részvetelével.

 

Flach Antal csembalóművész

 

Juhász Tamás zongoraművész