Előtér

Az emlékmúzeum bejáratával szemközti falon látható Liszt fogadótáblája, amely eredetileg lakásának ajtaján volt. Rajta magyarul és németül olvasható, hogy Liszt mikor fogadott vendégeket.

Joseph Kriehuber litográfiái a fiatal virtuózt, Ernst Rietschel medaillonja a weimari karmestert, Nemes Nándorné olajfestménye a Régi Zeneakadémia elkészültének évéből (1879) az idős művész-tanárt, Rippl Rónai József litográfiája Munkácsy Mihály 1886-os festménye nyomán a már beteg, utolsó időszakát élő mestert mutatja be.

Az előtérben található a múzeum jegypénztára, ahol az érdeklődők a múzeumi kiadványokon kívűl Liszt-kottákat, könyveket és hangfelvételeket is vásárolhatnak. Mindezeken kívül, Magyar Rapszódia termékeit is árusítjuk (csokoládék, kávék, stb.).

Étkező

Ebben a helyiségben - miután leírás nem maradt fenn róla és az eredeti bútorzatot sem sikerült megtalálni - időszakos, változó kiállításokat rendezünk. Az Emlékmúzeum anyagának bősége lehetőséget nyújt arra, hogy a változó kiállítás tárlóit időről időre más és más, Lisztről és köréről készült képekkel, dokumentumokkal, kéziratokkal, plakettekkel és egyéb emlékekkel berendezve mutassuk be látogatóinknak. Tematikus kiállításainkhoz gyakran más gyűjtemények is kölcsönöznek kiegészítő anyagokat.

Az itt látható zongora a bostoni Chickering cég gyártmánya. Jonas Chickering (1798-1853) legjelentősebb szabadalma az öntöttvas keret volt (1840-43), ez adott hangszereinek nagyobb stabilitást és dúsabb hangzást. Az amerikai cég az alapító halála után is számos sikert ért el. 30.540 opus-számú, angol mechanikás, hosszú hangversenyzongorája az 1867-es párizsi világkiállításon aranyérmet nyert, sőt készítőjét, Charles Francis Chickeringet III. Napoleon császár a becsületrend lovagi címével tüntette ki. A díjnyertes, 7 1/3 oktáv hangterjedelmű, egyenes húros, kétpedálos, külsőleg is igen dekoratív (rózsafa szekrényű, faragott-hajlított lábú) hangszert maga Chickering vitte el 1867 karácsonyán Lisztnek Rómába. Az ajándéknak csodájára jártak a rómaiak, Lisztnek azonban - állandó római lakás híján - gondot okozott a 254 cm hosszú és 147 cm széles zongora elhelyezése. 1872-ben magyar barátjának, Augusz Antal bárónak szekszárdi kúriájára szállíttatta, ahol korábban maga is többször vendégeskedett. Az 1867-es Chickering-zongora csak Liszt halála után, 1887 áprilisában került a Zeneakadémiára: Augusz báró özvegye (a szintén nála őrzött üvegzongorával együtt) Liszt budapesti hangszerhagyatékához csatoltatta.

Dolgozó, háló

A Magyar Szalon című lap egyik 1886-os számában megjelent kép és más leírások alapján meglehetősen híven lehetett rekonstruálni a lakás úgynevezett háló-dolgozó szobáját. Liszt nyilvánvalóan ide húzódott vissza, ha nyugalomra volt szüksége, és itt komponálta utolsó éveinek alkotásait.

Ludwig Bösendorfer (1835-1919) Liszt személyes jóbarátja volt, s ennek egy egészen különleges tanújele is fennmaradt a budapesti hagyatékban: egy diófából készült kétajtós, háromfiókos íróasztal, melynek középső fiókja helyén kis billentyűs hangszer van, kihúzható, háromoktávos klaviatúrával. A komponáló-íróasztalt, ezt a "pompás műtárgyat, mely író-, háló- és étkező-termemet ékesíti, ... amelyre a nekem oly kedves L. Bösendorfer név hamarosan rá lesz vésetve", Liszt 1877. január 30-i levelében köszönte meg az ajándékozónak. A kis hangszer, melyben a miniatűr kalapácsok, melyek még tompítóval is el vannak látva, rögzített fémlapocskákat ütnek meg, valójában inkább csak kuriózum. Legföljebb arra jó, hogy egy-egy akkordot, ujjrendet, futamot ki lehessen próbálni komponálás közben. Halk hangja aligha zavarta Erkel Ferencet, aki mint a Zeneakadémia igazgatója, pár évig Liszt háló-dolgozószobája fölött lakott. Bösendorfer ajándéka unikum, melyhez hasonlóról nincs tudomásunk.

A kis asztalka hasonló ahhoz, amely valaha itt állt, rajta Liszt jobbkezének mása bronzból, melyet Stróbl Alajos készített. Az asztalon kiállított műsor Liszt 1886. március 23-án Párizsban, Munkácsy Mihály palotájában adott koncertjének programja, a festő Lisztet ábrázoló grafikájával.

Az ágy mögötti drapéria Liszt hagyatékából származik, bár valójában itt egy másik, Caroline hercegnő által hímzett szőnyeg függött. Az ő munkája volt az ágyterítő is, de ezek sorsáról nincsenek adataink. Az ágy fölötti kép Györgyi-Giergl Alajos festménye, amely Liszt lányát, Cosima von Bülow-t ábrázolja; keletkezési körülményei ismeretlenek. Az imazsámoly a Sugár úti lakás számára készült, Fellner Sándor tervezte. A feszület feltehetően Carolyne Sayn-Wittgenstein hercegnő ajándéka. Az imazsámolyon Liszt imakönyve és rózsafüzére látható. A kétajtós üvegszekrény ugyancsak a Sugár úti lakásban állt, benne Liszt budapesti könyvtára, melyet a Zeneakadémiának hagyományozott. A másik szekrényben kottatárának egy része látható. A könyvekben és a kottákban -- melyeknek részletes leíró katalógusa is megjelent -- számos értékes információt tartalmazó Liszt-bejegyzés és a hagyatéki bélyegző lenyomata található.

Ugyancsak kuriózum, ha nem is egyetlen példány Liszt üvegzongorája. Készítője, Georges Bachmann, akinek gyára Tours-ban és Angers-ban működött, piano-harmonicá-nak nevezte el 1865-ben bemutatott, a hangszerek történetében nem egészen előzmény nélküli találmányát, mely négy oktáv hangterjedelmű (cl-c5), zongora mechanikájú, húrok helyett hangolt üveglapokkal. Liszt sorszám nélküli példányának gyártási évét nem ismerjük, s azt sem, hogy mikor került a tulajdonába. 1872-ben mindenesetre Bösendorfer őrizetében volt, s Liszt úgy rendelkezett, hogy az általa "joujou d'harmonica en verre"-nek nevezett kis hangszer kerüljön az 1867-es Chickering-zongorával együtt Szekszárdra, ahol úgy hat majd az óriás hangszer mellett, mint a kiskutya az oroszlánketrecben. A párosításhoz talán az a "Fête des Nymphes" című kotta adta az ötletet, melyet szerzője, Bachmann sajátkezűleg dedikált Lisztnek, s amely egy piano-harmonicára és zongorára írt duettinót tartalmaz! A hangszer 1887-ben került a Zeneakadémia tulajdonába.
Az üvegzongora fölött a falon Liszt-rokonok arcképei függnek.

Szalon

A szalon egyik sarkában Beethoven miniatűr bronz-szobra állt, melyet a bécsi Beethoven-Comité ajándékozott Lisztnek. A falakon értékes képek függtek, közöttük Gustave Doré két rajza, melyeket illusztrációul készített Liszt Dante-szimfóniájához és "Paulai Szent Ferenc a hullámokon jár" című zongoralegendájához.

A szalonban található másik Chickering-zongora már egyenesen Liszt számára készült, opus-számának (50.080) tanúsága szerint 1879/80 fordulóján. Billentyűfedelén aranyozott felírás díszeleg: "Chickering & Sons / à F. Liszt." Hangterjedelme (AAA-c5) és mechanikája azonos a korábbi zongoráéval, de ez a hangszer még nagyobb méretű (260 cm hosszú, 150 cm széles), kereszthúros, és három pedálja van, melyek közül a középső: osztott tompítás-emelő a diszkanthangok dinamikájának növelésére. Rózsafa szekrényét sötétre fényezték, s a jellegzetes hajlított-faragott lábak kissé kevésbé díszesek, mint a kiállításra készült zongoránál.

Amikor Liszt 1880 őszén Itáliában tudomást szerzett Chickering ajándékozási szándékáról, megírta neki, hogy küldje a zongorát a budapesti Zeneakadémiára. Itt végül a lakásához kapcsolódó hangversenyteremben állíttatta föl, és mind maga, mind növendékei gyakran használták a különlegesen teherbíró hangszert, melynek hangja szinte még ma is vetekszik a modern koncertzongorákéval.

Liszt halála után a két Chickering-zongorát valószínűleg rendszeresen használták a Zeneakadémián, sőt 1927/28-ban a gyártó cég egy hosszabb amerikai koncertturnéra kölcsönkérte őket. Utóbb már csak reprezentatív és muzeális célokat szolgáltak.

A kottatartó ezüstből készült 1858-ban, középen Liszt-dombormű, felül Beethoven, Schubert és Weber mellszobra. A talapzatba vésett nevek az ajándékozókat örökítik meg, elsősorban Liszt bécsi és magyar környezetéből.

Zeneakadémiai óráit Liszt leggyakrabban saját szalonjában tartotta, ahol - a korabeli leírások szerint - mindig állt egy vagy két Bösendorfer-zongora. Közülük a 7561. számú, melynek gyártási évét pontosan nem lehetett megállapítani (1873 körül?) fennmaradt Liszt hagyatékában. A 7 oktáv hangterjedelmű (AAA-a4), bécsi mechanikás, egyenes húros, kétpedálos rövid zongora különlegessége, hogy rezonáló szekrényében a húrok alatt magyar és német nyelvű bejegyzés olvasható: Dunkl Nepomuk János zeneműkereskedő, Gobbi Henrik zeneakadémiai tanár és Chmel Gusztáv zongorakereskedő tanúsítja, hogy Liszt e hangszert használta pesti lakásán 1880-tól 1886-ban bekövetkezett haláláig. A mahagóni borítású, fényezett fekete részekkel díszített hangszer hangolása egy teljes hanggal mélyebb az eredetinél, így a múzeumi hangszerek hangját bemutató CD-felvételen a Bösendorfer-zongorán fölvett darab egy nagyszekunddal mélyebben hangzik.

Budapesti hagyatékában fennmaradt az a nagy amerikai harmónium, melyet a bostoni Mason & Hamlin cégtő1 kapott ajándékba 1877 januárjában. A "Style 496, No. 90243" jelzésű, szívó rendszerű, 5 oktáv hangterjedelmű (CC-c3) hangszert kifejezetten Liszt részére készítették 1876-ban; utóbb azonban ezt a típust sorozatban is gyártották és "Liszt Cabinet Organ" néven, a mester kedvező véleményének ismertetésével reklámozták. 15 regisztergombja és térdpedáljai (dinamikaszabályozók) igen változatos hangzásokra adnak lehetőséget. A hangszert a Zeneakadémia örökölte, de 1973-ban a Magyar Nemzeti Múzeum tulajdonába ment át, s most tartós letétként szerepel a Liszt Ferenc Emlékmúzeum gyűjteményében.

Idézett levelében Liszt még egy különleges hangszeréről: az Erard-Alexandre gyártmányú pianínó-harmóniumról is rendelkezett. Ezt a hangszert pesti lakásába vitette, és költözései során sohasem vált meg tőle. A kétmanuálos kombinált hangszer - felirata szerint "piano-orgue" - valójában egybeépített harmónium és pianínó; a pianínó-rész gyártási száma (37537-44236.8740 D. N.) azt valószínűsíti, hogy 1866-ban készült. A fúvó rendszerű, 5 oktáv hangterjedelmű, (C-c4) harmóniumot magában foglaló elülső rész keskenyebb, alacsonyabb; Jacob Alexandre és fia, a kor legnevesebb párizsi harmóniumkészítőjének műve. A pianínó húrozatát magában foglaló rezonáló szekrény szélesebb és magasabb; a hangszer öntöttvas merevítéses, 7 oktáv hangterjedelmű (AAA-a4), egy tompító és egy pianino una corda pedállal (melyek a harmónium fújtatópedáljai között találhatók). A hangszernek ezt a részét az Erard cég készítette, mely már Párizsba érkezésekor, 1823 végén felkarolta a gyermek Lisztet, s mellyel a kölcsönösen előnyös kapcsolat a művész élete végéig fennmaradt.

A mellette álló vitrin Liszt művészi pályájának emlékeit tartalmazza. Itt látható többek között a soproni díszpolgári oklevél és egy ezüst vezénylőpálca, melyet a város Lisztnek ajándékozott 1846-ban.

Az alsó polcon Liszt utazással kapcsolatos tárgyai: útitáska, lámpa, írószerek, íróasztalka, néma zongora stb. tekinthetők meg.

Koncertterem

A szalonból - akárcsak Liszt életében - ajtó vezet át a koncertterembe. Miután a szalon már nem szolgálhat művészszobaként is, a színpad a terem másik végére került át, ahol önálló művészszoba csatlakozik hozzá. A teremben lévő orgonát sajnos nem lehetett visszaállítani, helyette Liszt kortársának, Liezen-Mayer Sándornak allegorikus rajza díszíti a pódium hátterét. A berendezés tárgyai közül csak a fal mellett végighúzódó karszékek eredetiek. A többi bútort Mezey Gábor tervezte. A korabeli hangulatot árasztó, óriási csillárok és falikarok Tatár Imre munkái.

A Liszt-lakás melletti koncertteremben ma újra gyakran szól a muzsika, zeneakadémiai órák, növendékkoncertek, külső intézmények hangversenyei mellett szombatonként 11 órai kezdettel maga a múzeum rendez rendszeres matiné-koncerteket látogatói számára. Különleges alkalmakkor néha megélednek azok a hangszerek is, amelyeknek billentyűit egykor Liszt keze érintette.