„Kérem, ne küldjenek több kottát!” - Válogatás a Liszt-hagyaték legszebb kottáiból
2018.05.11-2019.05.04

Liszt Ferenc budapesti könyv- és kottatára a Liszt Ferenc Emlékmúzeum gyűjteményének fontos része, melyet a zeneszerző végrendeletében hagyott a Zeneakadémiára.

Liszt Ferenc budapesti könyv- és kottatára a Liszt Ferenc Emlékmúzeum gyűjteményének fontos része, melyet a zeneszerző végrendeletében hagyott a Zeneakadémiára. A kottákba és könyvekbe kék, kör alakú pecsét került „Liszt Ferenc hagyatéka” felirattal. A mintegy 2500 kottát számláló gyűjteménynek eddig mindössze töredékével ismerkedhettek meg a látogatók, hiszen túl a zeneművek elképesztő mennyiségén és sokféleségén, számos olyan szerző volt, aki csak közvetetten vagy egyáltalán nem kapcsolódott Liszthez. Pedig ezek a szerzemények ugyanúgy Lisztről és koráról, a 19. századi világról és az akkoriban kialakult tömegkultúráról, az aktuális divatokról mesélnek. Egyszersmind beszédes tanúi Liszt önként vállalt, de idővel terhessé vált mentorságának: a feltörekvő fiatalok és pályatársak folytonos biztatásának és támogatásának.
A múzeum időszaki kiállítása a hagyaték gyönyörűen illusztrált kottáit mutatja be, s a dekoratív kottacímlapok a 19. század zenei és vizuális kultúrájának egy speciális szegmensébe engednek betekinteni. Bármilyen szépek is ezek a kották, biztosra vehetjük, hogy Liszt nem mindegyiktől volt elragadtatva. A hagyatéknak ugyanis jelentős részét képezik az olyan zeneművek, amelyeket Liszt csodálói küldtek a mesternek, általában azért, hogy Liszttől méltató sorokat kapjanak cserébe. Küldték, annak ellenére, hogy Liszt folyóiratokban több alkalommal is nyílt levelet jelentetett meg arról, hogy nem szeretne kottákat kapni, mert az ilyen felkérések zavarják őt a munkájában.

A Neue Zeitschrift für Musik 1882. november 10-ei és 1884. október 31-i számában olvashatjuk a következő közleményeket:

Mélyen tisztelt Szerkesztő Úr!
Mivel a túl sok partitúra, más kompozíciók és egyéb írott küldemények a munkámban rendkívül zavarnak, kérem, tegye közzé, hogy e tekintetben nem kívánok tovább rendelkezésre állni. Sok éve szerényen tartózkodom az autográf-gyűjteményekhez való hozzájárulástól. Tisztelettel: Liszt Ferenc
Weimar, 1882. november

Az autográfgyűjtőknek nem tudok eleget tenni, és azt is kérem, hogy kíméljenek meg a kéretlenül beküldött zeneszerzeményektől és kéziratoktól. Fr. Liszt

A kották nemcsak a zeneszerzők, de a kiadók és tanítványok közvetítésével is eljuthattak Liszthez, aki megőrizte azokat, a jobbakat és a rosszabbakat egyaránt. A kiállítás csak Liszt kortársainak kompozícióival és az azokhoz kapcsolódó kiadványokkal foglalkozik. Természetesen bőven találunk kottákat olyanoktól is, akikkel Liszt valóban kapcsolatban állt, akikkel levelezett, találkozott személyesen, esetenként tanította, biztatta, segítette őket. Csak néhány példa a kiállításon szereplő, Liszt számára fontosabb szerzők közül: Bedřich Smetana, William Mason, César Cui, Robert Franz, Siposs Antal, Ábrányi Kornél, Mosonyi Mihály, Joseph d’Ortigue, Camille Saint-Saëns, Felix Draeseke.

A 19. század első felében még a díszítés nélküli, vagy minimális díszítéssel (pl. növényi ornamensek, egy-egy apró figurális jelenet) ellátott kottacímlap a jellemző, de ahogy a grafikai technikák – elsősorban a litográfia – fejlődnek, egyre nagyobb számban jelennek meg gazdagon illusztrált címlapok. Az 1860-as évektől általános gyakorlattá válik, hogy különösen a könnyed szalonzenék, tánczenék, Magyarországon pedig  főként a nóták és csárdások címlapjait dekoratív képekkel látják el. A zenemű-kereskedők részéről ez természetesen elsősorban üzleti fogás, hiszen egy szépen illusztrált kotta könnyebben felhívja magára a figyelmet, különösen akkor, ha a zeneszerző neve önmagában nem elég ajánlólevél a vásárláshoz. Liszt műveinek esetében erre nem volt feltétlenül szükség, ő maga csak akkor igényelte az illusztrált kottacímlapot, ha azt valami indokolta, ha a rajz konkrétan kapcsolódott a kompozíciójához, mint például A bölcsőtől a sírig (Zichy Mihály rajzának megzenésítése), a Sposalizio (Raffaello festménye után) vagy az Il Penseroso (Michelangelo szobra után) esetében.

Kurátorok: Peternák Anna, Fedoszov Júlia, Bokor Lilla
Installálás: Bősze Tímea

Kölcsönző intézmények:
Bélyegmúzeum
Budapesti Történeti Múzeum – Kiscelli Múzeum
Deutsche Nationalbibliothek
LFZE Kutatókönyvtár
OSZK Kézirattár